Promóciós részvételi feltételek - Élményprogram esetén
  • Ez az ajándék egy térítésmentes élményprogram szolgáltatásra szól, tetszőleges napon, ajánlattól függően egy vagy több fő részére (maximum 2 felnőtt és 2 gyermek, a családi jegy meghatározása mindig a kiválasztott helyszín üzletszabályzata alapján érvényes), szabad kapacitás alapján, a weboldalon felsorolt városokban, a listában szereplő szolgáltatók valamelyikénél.
  • Az élményprogram ajándék tényleges igénybevételének feltétele az online foglalási űrlap hiánytalan kitöltése valamint a vásárlást igazoló blokk/számla másolatának beküldése a Rewart Kft. postafiók címére. Ezt követően, a beérkezéstől, illetve az előzetes foglalást igénylő programok esetében a foglalás visszaigazolásától számított 15 napon belül postázzuk az élménykupont a Nyertes számára, melynek helyszínen való felmutatásával és átadásával válik jogosulttá a Nyertes az adott program térítésmentes igénybevételére. Ennek elmulasztása esetén a szolgáltatást önköltségen kell megtérítenie.
  • Foglalási igényét legkésőbb 2010. június 20-ig kell eljuttatnia a Rewart Kft. ügyfélszolgálatának címére, az online felületen történő foglalási űrlap kitöltésével. Kizárólag a 2010. június 20-ig beérkezett foglalási űrlapokat áll módunkban elfogadni, az online foglalási rendszer 2010. június 21. 00 óra 00 perctől nem áll rendelkezésre, foglalási igényeket nem fogad. A rendszer csak hiánytalanul kitöltött foglalási űrlapot fogad el.
  • A vásárlást igazoló blokk/számla másolatának beküldési határideje 2010. június 30., amelyet a Rewart Kft. ügyfélszolgálatának a címére: „Bonduelle szabadidő” jeligére kell eljuttatni. Kuponját 2010. szeptember 30-ig használhatja fel.
  • Minden foglalás promóciós szabad kapacitás függvénye, melyet beérkezési sorrendben kezelünk. A szolgáltatás igénybevételére jogosító kupont, a szükséges információkkal, postai úton juttatjuk el a Nyertesnek az online regisztrációt, illetve a blokk/számla másolatának postai úton való beérkezését követően.
  • Abban az esetben, ha az igényelt szolgáltatás előzetes foglalást igényel, a vásárlást igazoló blokk/számla másolatának beérkezésétől számított 30 napon belül telefonon és/vagy elektronikus formában kapcsolatba lépünk Önnel. Ha Ön olyan szolgáltatás típust választott, amely nem igényel előzetes foglalást a promóciót Szervező cég részéről, ebben az esetben egyénileg kell egyeztetnie a szolgáltató helyszínnel. Erről a foglalási folyamat során az online felületen kap információt.
  • Előzetes foglalást igénylő program esetén ügyfélszolgálatunk a helyeket a szabad promóciós kapacitás függvényében adja ki. Az ajándék igénybevételével kapcsolatos kérdések esetén, keresse ügyfélszolgálatunkat a promóció teljes időtartama alatt, éjjel-nappal a 06 1 267 4848 telefonszámon, vagy az ugyfelszolgalat@rewart.hu e-mail címen.
  • Az ajánlat nem foglalja magában a nemzeti ünnepeket, hosszú hétvégéket és a szolgáltató helyszínek által kizárt időszakokat (pl. zártkörű rendezvény).
  • Előre nem látható, a Szervező cégnek fel nem róható okok miatt az akcióban résztvevő helyszínek esetlegesen változhatnak. Erről a foglalás menete során értesítjük, valamint a Programlehetőségek menüpont alatt tájékozódhat a mindenkori aktuális programokról!
  • Ellopott, elveszett kuponokat nem tudunk pótolni. Fénymásolt vagy sérült kuponokat a szolgáltatók nem tudnak elfogadni. A postai teljesítés hibáiért sem a BONDUELLE Central Europe Kft., sem a Rewart Kft. nem vállal felelősséget.
  • Az ajándék másra át nem ruházható, nem értékesíthető, készpénzre nem váltható, és más ajánlattal nem összevonható.
  • Az ajánlaton felül igénybe vett minden egyéb extra szolgáltatás költsége a helyszínen fizetendő.
  • A kiválasztott program típusát illetően a foglalás visszaigazolása/kupon kipostázása után változtatásra nincs lehetőség. Foglalásának lemondásával Ön elveszíti a lehetőséget az ajánlat újbóli igénybevételére.

Promóciós részvételi feltételek - Szállodai hétvége esetén
  • Az ajándék egy térítésmentes éjszakára szól, tetszőleges napon, a megjelölt magyarországi szállodák egyikében, két fő részére, standard szobákban való elhelyezéssel, szabad kapacitás függvényében.
  • Az ajánlat nem foglalja magában a nemzeti ünnepeket, valamint a hosszú hétvégéket. Ezen periódusokban a szállodák csak nagyon korlátozott mértékben, vagy egyáltalán nem rendelkeznek promóciós szabad kapacitással.
  • Foglalási igényét legkésőbb 2010. június 20-ig kell eljuttatnia a Rewart Kft. ügyfélszolgálatának címére, az online felületen történő foglalási űrlap kitöltésével. Kizárólag a 2010. június 20-ig beérkezett foglalási űrlapokat áll módunkban elfogadni, az online foglalási rendszer 2010. június 21. 00 óra 00 perctől nem áll rendelkezésre, foglalási igényeket nem fogad. A rendszer csak hiánytalanul kitöltött foglalási űrlapot fogad el.
  • A vásárlást igazoló blokk/számla másolatának beküldési határideje 2010. június 30., amelyet a Rewart Kft. ügyfélszolgálatának a címére: „Bonduelle szabadidő” jeligére kell eljuttatni. Kuponját 2010. szeptember 30-ig használhatja fel.
  • Ügyfélszolgálatunk a helyeket a szabad promóciós kapacitás függvényében adja ki, melyeket beérkezési sorrendben kezelünk. Foglalási ügyintézés kizárólag írásban, e-mailben történik. A kupontulajdonos által az online foglalási űrlapon megadott adatok és foglalási igények alapján automatikusan küldjük a szállásfoglalásról a visszaigazolást, a foglalási igény beérkezésétől számított 30 naptári napon belül.
  • Az értesítés, a megküldés időpontjában kézbesítettnek tekintendő, kivéve, ha a levelező rendszer az információ továbbításának meghiúsulásáról küld értesítést.
  • Ahhoz, hogy az ajándék éjszakát valóban eltölthesse, a szállodába érkezéskor kérjük, adja át ügyfélszolgálatunk által megküldött szobafoglalás visszaigazolását. Ennek elmulasztása esetén a szoba árát önköltségen kell megtérítenie. Az ajándék hoteléjszaka igénybevételéhez a helyszínen szüksége lesz egy, a személyazonosságát igazoló okiratra.
  • A foglalás visszaigazolása után változtatásra nincs lehetőség. Foglalásának lemondásával Ön elveszíti a lehetőséget az ajánlat újbóli igénybe vételére.
  • Foglalás lemondása térítésmentesen a tervezett szállodai megérkezés előtt legalább 72 órával lehetséges.
  • A lemondási díj részleteivel kapcsolatban hívja a foglalási vonalat, melynek telefonszámát a foglalás visszaigazolásában találja meg! A lemondást kizárólag ezen telefonszámon keresztül (és nem közvetlenül az adott szállodával) bonyolíthatja.
  • Az ajándék másra át nem ruházható, nem értékesíthető, készpénzre nem váltható, és más ajánlattal nem összevonható.
  • Minden további költség (extra éjszakák, Önnel és vendégével utazó személyek költségei, étkezések, telefonhívások, minibár, stb.) kijelentkezéskor számlázásra kerül és a helyszínen kifizetendő.
  • Egy együttutazó csoportból egyszerre csak egy ajánlat / kupon váltható be.
  • Foglalásonként és háztartásonként kizárólag egy ajánlat / kupon használható fel.
  • Ellopott, elveszett kuponokat nem tudunk pótolni.
  • Az ajándék másra át nem ruházható, nem értékesíthető, készpénzre nem váltható, és más ajánlattal nem összevonható.
  • Előre nem látható, az Ügynökségnek fel nem róható okok miatt az akcióban résztvevő helyszínek esetlegesen változhatnak. Erről a foglalás menete során értesítjük, valamint a Szállodalista menüpont alatt tájékozódhat a mindenkori aktuális listáról!

Részvételi - és játékszabályzat
  • Az online felületen található minden információ (pl. Útmutató az ajándék igénybevételéhez) a részvételi feltételek részét képezi. Azonos AP kódot és azonos vásárlási dátumot és időt tartalmazó regisztrációk közül csak az időben elsőként beérkezőt tekintjük érvényesnek.
  • A Szervezők fenntartják a jogot, hogy elutasítsanak minden illetéktelen (az ajánlatra nem jogosult) személy által beküldött foglalási igényt. Az ajánlatot csak az válthatja be, akinek az ajánlatot a BONDUELLE Central Europe Kft. nyújtotta.
  • A BONDUELLE Central Europe Kft., valamint partnerügynökségei nem felelősek a nyeremények helytelen anyagi vagy egyéb felhasználásáért, és nem felelősek a helyszínek látogatásának következtében kialakuló esetleges betegségekért vagy balesetekért, valamint a minőséggel és elérhetőséggel kapcsolatos elégedetlenségekért.
  • A BONDUELLE Central Europe Kft., valamint partnerügynökségei nem vállalnak felelősséget a helyszínek személyzetéért és vezetőségéért, sem panaszt, sem követelést nem fogadnak el a helyszínekkel kapcsolatos elégedetlenség vagy vita esetén. Valamint nem vállalnak felelősséget a személyes veszteségekért, beleértve az anyagi veszteséget, amely saját, vagy a valamely más látogató hibájából következett be. Bármilyen felmerülő probléma esetén kérjük, hívja non-stop hívható ügyfélszolgálatunkat!
  • Sem a BONDUELLE Central Europe Kft., sem értékesítési partnerei nem tehetők felelőssé a helyszínekkel kapcsolatosan kiadott információért.
  • A Szervezők fenntartják a jogot, hogy előre nem látható okok miatt az ajánlatot megváltoztassák, vagy visszavonják. Ebben az esetben azonban azt egy ugyanakkora vagy nagyobb értékű ajánlattal helyettesítik.
  • A hiánytalanul kitöltött foglalási űrlap elküldésével Ön tudomásul veszi és elfogadja a promóció részvételi feltételeit, valamint hozzájárul a jelentkezési lapon megadott adatainak a BONDUELLE Central Europe Kft., és a megjelölt partnerügynökségei általi kezeléséhez, az akció lebonyolításában résztvevő személyek részére történő továbbításához.
  • A postai teljesítés hibáiért sem a BONDUELLE Central Europe Kft., sem a Rewart Kft. nem vállal felelősséget.
  • A promóció beváltási határidejének lejárta után (2010. szeptember 30.) reklamációt nem tudunk elfogadni.
  • A Szervező fenntartja a jogot, hogy a játékból kizárja azt a játékost, aki az akció során bizonyítottan a nyereményjáték Internet oldalának feltörésével, robot, vagy spam program használatával, vagy egyéb más csalásra lehetőséget adó módon kíván előnyhöz jutni.
  • A Szervező nem vállal felelősséget az Internet kapcsolat hibájából adódóan meg nem érkezett vagy későn megérkező üzenetekért!
  • Ez az ajánlat a 18 év feletti, Magyarország területén élő magánszemélyekre érvényes. A játékban áfás számlára vásárolt termékkel nem  lehet részt venni. Az ajánlat nem érvényes a BONDUELLE Central Europe Kft. és a promóciós kampány szervezésében résztvevő ügynökségek alkalmazottaira, illetve mindezek közvetlen hozzátartozóira.
  • A résztvevő ügynökségek nem tehetők felelőssé az ajánlat téves meghirdetéséért abban az esetben, ha az a jóváhagyásuk nélkül történik.
  • Promóter: BONDUELLE Central Europe Kft. (székhely: 2750 Nagykőrös, Ceglédi út 25.; Központ: 1113 Budapest, Nagyszőlős utca 11-15.)
  • A promócióban résztvevő partnerügynökség: Rewart Kft. 1124 Budapest, Jagelló út 1-3.
  • A részvételi feltételekre a magyar jogszabályok irányadók; bármilyen esetlegesen felmerülő vita eldöntésére a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező magyar bíróságok jogosultak.
A promóció adatvédelmi nyilvántartási azonosítószáma: 02238-0020